[:ro]Inaugurare locatie persoane varstnice pentru ingrijire socio-medicala la domiciliu

Maroskeresztúr községben 25 idős személy fog szocio-medikális ellátásban részesülni saját otthonában. Ezt a létszámot kiegészítik az alkalmi gondozottak.
Az ünnepélyes megnyitóra a helybeli Református Központban került sor, ahol igét hirdetett Nt. Kántor Csaba az EREK püspökhelyettese, a DKA országos elnöke. Felszólaltak továbbá: Nt. Rácz Sándor maroskeresztúri református lelkész, Kovács Edit polgármesterasszony, Ábrám Noémi a DKA Marosvásárhelyi Fiókszervezetének ügyvezető igazgatója, szavalt István Aszalos Szidónia. A szolgálat helyi székhelye a római katolikus templom udvarán lesz, ahol szalagvágó avatásra került sor Kovács Péter római katolikus plébános áldásával.
A rendezvény kiemelt értéke volt a hitben megélt ökuménia, mivel a már említett egyházak képviselői mellett jelen voltak, és áldást mondtak a pünkösdista és adventista egyházak képviselői is. A munkapont avatás helyi sajátossága volt mindvégig a kétnyelvűség, melyet munkájában és szolgálatában az alapítvány testvéri szeretettel vállal.
Isten gazdag áldását kérjük empátiával, gondoskodó szeretettel és munkakedvvel bővelkedő Molnár Katalin szolgálatára.